Kárpátaljai túraösvény 5. – Kiesvölgytől az Uzsoki-hágóig

Túraszakasz: Kiesvölgy (Lubnya) – Uzsoki-hágó
Táv: 20,9 km
Szint:  +1360m, -1064m
Emberi lények: 0 fő (a távolról bámuló fegyveres őröket leszámítva)

Július 20-án – bár az idő nemigen lett hűvösebb – úgy döntöttünk, lesz, ami lesz, legyalogoljuk az Uzsoki-hágóig hátra levő 21 kilométert, ha megsülünk is. Azért igyekeztünk minél korábban elkezdeni a túrát, hogy kihasználjuk a hűvösebb órákat, de a túraszakaszaink egyre távolodó kezdőpontjai ezt igencsak megnehezítették.

A Lubnya-Uzsoki-hágó szakasz

Korainak egyáltalán nem nevezhető reggel volt, amikor Lubnya (Kiesvölgy) központjában – ha van neki ilyen – letettük az autót, és újra elindultunk a piros sávval jelölt ösvényen hegynek fel, a Plicska (ukr. Плішка, 1067 m) csúcsának irányába. A Plicska a lengyel határtól 1-2 kilométerre álló magányos hegycsúcs. Jellegzetes formája Lengyelország felé átcsapó, megtörő, tarajos hullámra emlékeztet, és ebből a formából következően meglehetősen meredek is, különösen a sziklás, határ felőli oldala.

Kiesvölgy – a “mellékutca”, ahol a túrajelzés kivezet a faluból

A hozzá felfelé vezető ösvény sűrű, erdős, bokros, páfrányos szakasz volt, ahol a túrajelzések nem nagyon, az Openstreetmap annál inkább segített a tájékozódásban.

Ez is az ösvény része
A Plicska közelében

Nemsokára azonban nyíltabb terepre értünk, ahonnan már jól látszott a fölénk tornyosuló Plicska. A füves térségben mindenféle fura gombák nőttek. Köztük a leginkább említésre méltó az a polipra, vagy egzotikus trópusi virágra emlékeztető szörnyeteg, amelyet később Clathrus archeri (Devil’s fingers, Ördög ujjai) néven azonosítottunk, és Ausztráliában és Új-Zélandon őshonos. Hogy ide, a Kárpátok északkeleti hegyeibe hogyan kerülhetett, az egy jó kérdés. A bizarr gomba állítólag nem mérgező, de mivel íze a rohadt ételre emlékeztet, bizonyára elég elkeseredettnek kell lenni ahhoz, hogy megegye az ember.

A Plicskára cikkcakban felvezető ösvény olyan kemény dió volt, amilyennek előre látszott, de az igazán meredek rész szerencsére nem tartott nagyon sokáig, 2-300 méter volt az egész. A csúcs erdős ugyan, de a lengyel határ felőli, sziklás oldalon több olyan párkány is van, ahonnan a kilátás zavartalan. Szinte karnyújtásnyira látszik innen a határ túloldalán magasodó Tarnica. Binokulárral, (vagy rendkívül jó szemmel) még a csúcsán hemzsegő turisták is jól kivehetők. Szemmel láthatóan népszerű kirándulóhely ez a lengyeleknél, mégy így, sima hátköznapokon is. A határ felőlünk eső oldalán azonban, Ukrajnában, az eddigiek alapján mi voltunk ez egyedüli túrázók.

A Plicska oldalán felfele kaptatva
Kilátás a Plicska csúcsáról
A lengyelországi Tarnica csúcsa

Az ösvény a Plicska túloldalán hosszan ereszkedik Határszög (ukr. Верховина-Бистра, Verkhovyna-Bystra) falu irányába, az erdőből kiérve néhány egészen elfogadható kilátással.

Határszög felé ereszkedve…
Határszög fölött

Maga a falu csendes és jellegtelen. A legemlékezetesebb élményünk a buszmegálló mellé kihelyezett felhívás, amely arra kérte a lakosokat, hogy ugyan ügyeljenek már rá, hogy többször át ne tévedjenek a zöld határon a lengyel oldalra feketeribizli gyűjtögetés közben, mert irgumburgum lesz, de tényleg, komolyan.

Határszög temploma
Határszögi kunyhó

Miután jó hosszan kanyarog Határszög “főutcáján”, a túraösvény ismét felkaptat egy 7-800 méter magas, szénaboglyákkal tűzdelt, füves dombhátra, ahol további egy kilométer után betér az erdőbe. Egészen pontosan egy két oldalról erdővel határolt keskeny irtáson halad, amelyet egykoron talán erdei útnak szántak, de ennek mára már semmi nyoma, mert térdmagasságig benőtte a csalán és egyéb kellemetlen, tüskés, indás aljnövényzet. Ezen a ragaszkodó közegen kitaposott ösvénynek nyoma nemigen volt, abban az évben 2016-ban talán mi voltunk az elsők, akik arra jártak. A túrajelzéseket sem vitték túlzásba, bár az a kevés, ami megvolt, egészen frissen volt felfestve, mint ahogy azt az előző, Határhegy és Kiesvölgy közötti túraszakaszon is tapasztaltuk. A túrajelzések és magának az ösvénynek a hiányában megintcsak a GPS-re kellett hagyatkoznunk, de az egyértelműen mutatta hogy jó helyen járunk. A túrának eddig ez volt az egyik legkellemetlenebb része a kezdetek óta: vetekedett a Nagyberezna fölötti ledőlt bükkösön átvezető nyaktörő szakasszal. Csak mintegy másfél kilométeren át tartott, de bőven elég is volt belőle.

A járhatatlan szakasz után jobb állapotú földút következett. Egy gerincre érve ráláthattunk az Ungvár – Szjanki vasútvonalra, amely Uzsok falu után U alakban visszafordul, hogy többszöri U-kanyarokat téve és több alagúton áthaladva egyre feljebb kapaszkodjon a vonalnak erre az Uzsoki-hágó előtti, festői szakaszára. A vasút a hágó túloldalán levő Szjanki (ukr. Sianki, Сянки) után tovább halad egészen Lembergig. Korábban csak az Ung-menti falvak lakosait szállító Munkács-Ungvár-Szjanki elektricska közlekedett itt (Sznajkiból egy másik elektricskával a mazochisták folytathatták az utat egészen Lembergig), de újabban az Ungvár-Kijev vonalon is errefelé szelik át a Kárpátokat egyes éjszakai vonatok. Kijevbe menet, Kijevből jövet mindig drukkolok, hogy erre kapjak jegyet. Kevés szebb látvány van, mint amikor egy kora őszi reggelen Kijev felől jövet az Uzsoki hágón ér a pirkadat, és az erősödő lilás-vöröses fényben leereszkedünk az Ung völgyébe, ahol a falvak leszüretelt tökrakásaival teli hátsókertjei fölött az erdős hegyoldalakba csimpaszkodva még ott lebegnek a hajnali párák.

A túra innentől kezdve egészen a hágóig nagyjából párhuzamosan fut a vasúttal, hol egyik, hol másik oldalára átvágva. A lengyel határ a legtöbb helyen csak pár száz méterre fekszik az ösvénytől (és a vasúttól).

Vasúti híd mérges, kalasnyikovos katonával. Jobbra a háttérben a plicska jellegzetes féloldalas csúcsa, amit magunk mögött hagytunk.

A táj festőiségén kívül egyébként kevés említésre méltó dolgot lehet elmondani erről a szakaszról, leszámítva, hogy a vasúti objektumok – alagutak, hidak – közelében fegyveres katonák őrködnek, és távolról is barátságtalanul, fenyegetően bámulják az arra tévedő gyanús túrázókat. Mindenki a maga idegzete szerint fényképezkedjen ezeken a részeken.

Pár kilométerre a hágó előtt az ösvénytől pár méterrel lejjebb egy iható vizű forrás található, melyet tábla jelez.

Közvetlenül a hágó előtt egy pihenő- és kilátóhely van asztalokkal, melyeket tető véd az esetleges esőtől. A kilátás meglehetősen kellemes: visszafelé, Kárpátalja belseje felé tekint Uzsok falu irányába. Balra látszanak a következő túraszakasz első hegyei – ezeken a gerinceken haladva érjük majd el egyszer a 30 kilométerre levő Pokolbércet. Ez lesz a túrösvényen az első erdőhatár feletti, nyílt gerinc, ami kellemes kilátással és táborozó helyekkel kecsegtet. Innentől kezd majd a túra izgalmassá válni.

Kilátás Uzsok felé a pihenőhelyről. A falu végén álló jellegzetes csúcsos hegy a Magura.

A pihenőhely után a túrajelzés rávezetett minket az Uzsoki-hágót átszelő aszfaltozott útra. Ettől a pontról pár száz méterre keletre volt az aznapi túránk végpontja, és bár nekünk praktikusabb lett volna nyugatra, azaz visszafelé indulnunk, azért becsületesen elsétáltunk még a hágóig.

Az Uzsoki-hágó az egykori magyar oldalon levő Uzsok falu utáni meredek, szerpentines kaptató után 889 méter magasan, meglehetősen sík terepen szeli át a Keleti-Beszkideket, és az út ezután is lapos fennsíkon folytatódik Galíciában. A hágón, megyehatár lévén, sorompóval, útakadályokkal ellátott katonai ellenőrzőpont működik – a Ukrajna a jelek szerint a mai napig nem tudott kinőni a szovjet paranoiából. Bár az ellenőrzés csak formaság, sok értelmét nem látom a dolognak, hacsak nem azt, hogy tudja az ember hol a helye, nehogy már csak úgy kérdés nélkül mászkáljanak itt mindenfelé a népek…

Az ellenőrzőpont előtt 100 méterrel egy alacsony kerítéssel körülvett katonatemetőben első világháborús emlékmű található magyar, ukrán és lengyel nyelvű emléktáblával. A rajta lógó, minden ittjártunkkor cserélődő nemzeti színű szalagokból ítélve többé-kevésbé rendszeresen látogatják magyar utazók. Itt megálltunk pár percre pihenni. Az úton forgalom szinte semmi, világvégi, kellemes csend volt, amit csak az emlékmű mögötti fa ágain rikoltozó mátyásmadár tört meg néha.

Emlékmű az Uzsoki hágón

Miután kinézelődtük magunkat, elindultunk visszafelé a kacskaringós, szerpentines, és nagyon rossz minőségű úton Uzsok irányába. Ezt az utat egyébként 2018-ban teljesen felújították (legalábbis így hallottam, de magam még nem láttam), így legendás útminősége mára sajnos a múlté. Hogy sajnos, csak azért mondom, mert turistaként tényleg élmény volt rajta végigvezetni. Továbbá Kárpátalja különleges békéjét és időutazás-jellegét meggyőződésem, hogy részben a lepukkant útjai és úgy általában az infrastruktóra hiánya adja, és ahol az infrastruktóra megjelenik, ott hamarosan a tömegek is meg fognak jelenni, az ezzel járó összes negatívummal együtt. Aki kíváncsi, a Google Street View-ban még talán megtekintheti az “eredeti” állapotokat – 2019 elején, amikor utoljára néztem, még nem frissítették a felvételeket.

Uzsoki-hágó, még vadregényes korában. Forrás Google Street View
Az Uzsoki-hágó – akkor még – legendásan rossz útján
Uzsok határában

Az út lefelé Uzsokig – legalábbis gyalog – hosszú, kanyargós és unalmas. Mivel ez már úgysem a túra része, semmi kedvünk nem volt végigmenni rajta a rekesztő hőségben, de a forgalom itt annyira gyér, hogy stoppolni nem könnyű. Nekünk nem is sikerült, csak amikor már szinte a falu határában voltunk. Ez rövid, 1-2 km-es a fuvar azonban megérte a küzdelmet – egy szénát szállító őreg szovjet teherautó platóján sikerült helyet kapnunk, a széna tetején, egy helybéli idősebb férfi és egy gyerek társaságában.

Szénástehereautó tetején Uzsok határában
Az Uzsokon áthaladó főút 2016-os állapota
Uzsok

Uzsok falu egyetlen utcája teljesen kihalt volt, így a tovább stoppolás egyelőre szóba sem jöhetett. Betértünk a falu egyetlen nyitva talált kisboltjába vizet venni, ahol egy elkapott beszélgetésnek köszönhetően újabb szóval bővült a kárpátaljai ukránban használt, általunk ismert magyar szavak listája: a “bicikli” szót egy az egyben, változtatás nélkül használják.

Sok-sok kilométernyi unalmas gyaloglás után, a szomszédos Hajasd (ukr. Voloszjanka, Волосянка) faluban aztán végre siker koronázta stoppolási próbálkozásainkat, mégpedig nem is akárhogyan. A minket felszedő helybéli férfi kisteherautójának rakterében egy csapat túrajel-festő önkéntes fiatal kuporgott a padlón, festékes vödröstül, ecsetestül. A rövid, közös utunk során megtudtuk tőlük, hogy csehországból jöttek, ahol egy ottani túraszövetség magára vállalta, hogy úgy-ahogy karban tartja az ukrajnai túraútvonalakat. Ez csak a jelek felfestésére futja ugyan, de ez is több a semminél.

Úgy másfél órával alkonyat előtt tettek ki minket a Kiesvölgyi elágazásnál, ahonnan még több kilométer választott el minket a zsákfaluban parkoló autónktól. A falu felé gyalogolva motoros határőr állított meg és igazoltatott minket. Mint kiderült, egész nap a határ közelében parkoló autónk után nyomozott, amiről a helyiek semmiféle felvilágosítást nem tudtak adni. Negyed óra győzködés után – miszerint bizony manapság a GPS segítségével nem kell nagy helyismeret, hogy kiismerjük magunkat az erdőben, és ne tévedjünk át a határon, nem beszélve arról, hogy az egész túránkat rögzítettük, nézze meg, ha akarja – végül sikerült megnyugtatni, és utunkra engedett minket.

Még fél órányi, egyre gyűlületesebb gyaloglás kellett, hogy végre a kocsihoz érjünk, amit rendben találtunk a falu központjában úgy, ahogy hagytuk. Két óra múlva Ungváron voltunk.

Ezzel a 340 km-es kápátaljai túránknak kezdeti, valószínűleg legunalmasabb szakaszának végére értünk. Kisbereznától az Uzsoki-hágóig összesen 68 km-t tettünk meg főleg középhegység-jellegű terepen, rendkívül elhanyagolt ösvényeken, és elértünk a túraösvény fő gerincét, amely délnek fordulva ezután helyenként pontosan Kárpátalja határán, helyenként meg annak közelében kanyarog a román határig. Alig vártuk, hogy rajta tapossunk.

A túraszakasz magasságprofilja
Oszd meg a bejegyzést

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kárpáti Nomád background image